Köves Gyuri egy átlagos kamasz átlagos sorssal 1944-ig amikor a 2.világháború el nem éri magyarországot!ekkor Gyuri édesapját behívják munkaszolgálatra és a család egy aféle "utolsó vacsoránál"búcsúzik a családfőtől!Gyuri édesapja a búcsúzáskor megigérteti a fiúval,hogy nem fog az anyjához menni,mert az elhagyta őt ellenben a mostohaanyjával aki otthont teremtett számára. Másnap Gyuri autóbusszal ment a téglagyárba Dolgozni a többi társával amikor egy rendőr megállította a buszt és felkiáltott:"a zsidók szálljanak le"Mivel Gyuri és egész családja zsidó volt viselniük kellett a megkülömböztető sárga csillagot!nem tehetett semmit hát leszállt.Azután a rendőr még vagy 4-5 buszt megállított és leszállította a zsidókat.utána jött a parancs ,hogy vigyék öket a téglagyárba.Ott ellenőrzést tartottak és elvették minden értéküket.Az a hír járta,hogy dolgozni kell menniük,felültették őket egy vonatra.már vagy 3 napja utaztak élelem és víz nélkül amikor a vonat lelassult.egy magyar rendőr lépett oda hozzájuk"most értek el a magyar határhoz,minden értéket adjanak nekem mert oda ahova mennek már nem lesz szügségük rá"az utasok vizet kértek az értékekért cserébe de a rendőr nem adott nekik.Elhagyták a magyar határt.ujjabb 2-3 nap telt el a zakatoló vonaton amikor a vonat ujra lelassult.Gyuri kinézett egy résen és ezt olvasta"Auswicz-Burkenau"Senki nem tudta hol járnak. A vonatt megált és német katonák szállitották le őket,sorba kellett állniuk de csak a férfiaknak ,a nőket és a gyenge gyerekeket"jobbra"küldték,a férfiak,Gyuri és barátai"ballra mentek". Este volt ,Gyuri és barátai rabruhába ,lenyirt hajjal ültek egy faház mögött,most jöttek csak rá hogy hol is vannak valójában:megsemmisítő táborba küldték őket! A nőket és kis barátaikat gázkamrába küldték! Gyuri elkeveredett társaitól!nyomorult helyzetében barátságott kötött egy magyar rabbal,Citrom Bandival. Újjab és Újabb megbróbáltatásokat kellett kibírniuk,küzdeni az élelemért, az életben maradásért,és küzdeni a betegségek ellen,nem tudták mikor lesz vége és hogy meddig birják még,sorsuk elveszett! Egy nap azonban csoda történt: jötta hír: mindenki aki még él, hazamehet ,vége van ,a táborokat beszüntették! Gyuri a vonaton utazott haza felé,édes magyar hazája felé! Citrom Banira gondolt aki mindig azt mondta neki"Fogom én még a Nefelejcs utca snapszerét taposni" mikor hazaért a szép házak helyett egy nagy romhalmaz fogadta. Első útja a Nefelejcs utcába vezetett ,de Citrom Bandi Nem volt otthon,nem is jöhetett haza többet! hazaért.becsöngetett ,de valaki más nyitott ajtót,Hol van a családja?átment a szomszédba ahol a család legjobb barátai laktak!Gyuri megtudta az igazságot:édesapja kevés szenvedés után meghalt,"tisztességes"mostohaanyja férjhez ment de az édesanyja várta,várta őt.miközben az utcán ballagott felfelé,ezen gondolkodott:"De hát ne túlozzunk, hisz épp ez a bökkenő: itt vagyok, s jól tudom, minden érvet elfogadok, azon az áron, hogy élnem lehet. Igen, ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert s mégis ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint növekszik, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet. Anyám vár, s bizonyára igen megörvend majd nékem, szegény. Emlékszem, valaha az volt a terve, hogy mérnök, orvos vagy valami efféle legyek. Így is lesz minden bizonnyal, úgy, amint kívánja; nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság. Hisz még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. Mindenki csak a viszontagságokról, a „borzalmakról” kérdez: holott az én számomra tán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nékik legközelebb, ha majd kérdik. Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem."